A mosoly szerepe az állásinterjú alkalmával

2020.05.25

Azt nem vitatja senki, hogy egy mosoly nem csupán javíthatja a hangulatunkat, de megváltoztatja mások hangulatát is, hiszen egy mosolygós ember nagyon pozitív és magabiztos képet sugároz magából. 


Az első benyomás az élet minden területén meghatározó, és így van ez az állásinterjúnál is. A munkáltatók olyan emberekkel dolgoznak szívesen, akik lelkesek és jókedvőek, ezért kiemelten fontos, hogy valahogy ezt át is tudjuk adni ott, és akkor, amikor erre lehetőségünk nyílik.

Az ilyen alkalmak általában feszengősek, izgulósak, ezért a javaslatom: 1 mosoly az üdvözlésnél, kézfogásnál, amikor bemutatkozunk; 1 mosoly az interjú végén, mikor elköszönünk. Ha az elején mosolygunk azzal magabiztosságot és lelkesedést sugárzunk magunkból, és megalapozzuk az interjú hangulatát. + könnyebben megjegyzik majd a nevünket is. Az interjút pedig befejezhetjük egy igazi, őszinte, magabiztos mosollyal. Arra figyeljünk oda, hogy az interjú alatt természetesen viselkedjünk, és csak akkor mosolyogjunk, ha olyan az adott szituáció. A legfontosabb a természetesség. 🙃